A Per Pillanat Playback Társulat felvételt hirdet

A playback-színház interaktív színpadi műfaj: azon alapul, hogy a közönség tagjai saját történeteiket osztják meg egymással, és megnézik, ahogy azt ott helyben a színészek és a zenészek visszajátsszák. Az előadás az adott pillanatban, az adott közönségnek születik, így kivételes élményt jelent. Világszerte több száz társulat működik, a módszert a színjátszáson kívül használják az oktatásban és a közösségfejlesztésben is. Debrecenben 2019-ben alakult meg a Per Pillanat Playback Társulat, amely most tagfelvételt hirdet, október végéig fogadunk új színészeket és zenészeket.

A Per Pillanat Playback előadása a 8. Országos Playback-színházi Találkozón

A 8. Országos Playback-színházi Találkozó képei itt: http://a-8-orszagos-playback-szinhazi-talalkozo-kepei

Amit várhatsz:

  • Ingyenes playback-színház képzés ( amit egyébként 90 000 forintért lehet elvégezni),
  • önismereti fejlődés, nagyobb önbizalom,
  • mások jobb megismerése, megértése.

A playback színházról bővebben a honlapon: http://playback-szinhaz

A felvételi menete:
Részvétel két próbán, az elsőn mesélőként, a másodikon egy-egy jelenetben színészként, zenészként. A társulat ezt követően dönt a felvételről.

Amit várunk:
Nyitottság mások és önmagad megismerésére, valamint a színpadi technikák elsajátítására. Előzetes képzettség nem feltétel (a zenészek esetében sem, mert többnyire ritmushangszereken kell játszani).

Jelentkezhetsz a honlapon: http://kapcsolat-egyesulet