A világ, ami körülvesz

” Lehetek én bármilyen kedves, okos, türelmes és önzetlen, ha egyedül üldögélek egy lakatlan szigeten, ez sosem fog kiderülni. “

A 20. század elején mindenki a természettudományos forradalom lázában égett. A tudósok azt hitték, minden olyan pontosan leírható és magyarázható lesz a humán tudományok terén is, mint a természettudományokban. Azóta persze már rájöttünk, hogy a világ ennél bonyolultabb, de akkoriban (egészen pontosan 1932-ben) ennek jegyében nevezte el Moreno szociális atomnak az általa megalkotott, társas mezőnket megjelenítő módszert. Aki nem rajongott az iskolában a kémiáért, annak ez a név kicsit ijesztő lehet, pedig a szociogram csupán elrendezésében emlékeztet az atomokra.

Ez is egy szociális atom. Szerinted ki a főszereplő?

Akik később valamilyen formában adaptálni kezdték ezt a módszert, már ügyesebbek voltak a névválasztással, a „családállítás” például sokkal barátságosabban hangzik. Hellinger ugyan jóval nagyobb teret enged a kollektív tudattalannak és a projekcióknak, viszont nála is jól működik az az összetettség, ami a szociogram alapvető tulajdonsága. Moreno jó ötven évvel előzte meg saját korát, és megelőlegezte a későbbi posztmodern elképzeléseit, amikor azt mondta: az egyén lényegében szerepeinek, kapcsolatai hatásának összessége. És tényleg van ebben valami: lehetek én bármilyen kedves, okos, türelmes és önzetlen, ha egyedül üldögélek egy lakatlan szigeten, ez sosem fog kiderülni. Ha viszont bizonyos helyzetek vagy személyek épp a türelmetlenséget és a mogorvaságot váltják ki belőlem, akkor ezek okát sosem fogom megérteni, ha kizárólag önmagamat vizsgálom, és nem azt a kapcsolatot, ami az adott személyhez fűz, nem a kapcsolati mintáim összességét, hogy lássam, az életemben mikor, kikkel fordultak elő hasonló szituációk.

A szociális atom felállításának mindig rengeteg hozadéka van. Az eredetiben csupán háromszögekkel és négyzetekkel jelöltek egy-egy személyt, de ma már a legtöbb pszichodrámavezető, akinek ismerem a munkáját, kicsi tárgyakkal dolgozik, például kavicsokkal vagy pénzérmékkel. Én nagyon szeretek Kinder-figurákat használni, mert azok szimbolikája önmagában sokat elárul. És természetesen az összkép is beszédes. Nagyon régen, még az első önismereti csoportban, ahová jártam, valaki (azóta a legjobb barátnőm) egy olyan zsúfolt atomot rakott ki, amiről első látásra az a cím jutott eszembe: „közlekedési dugó”. Közben meg egy kicsit irigyeltem is a sok fontos kapcsolat és cél miatt, mert a saját atomomat meg túlságosan levegősnek láttam. De önmagában a megjelenített szereplők darabszáma nem sokat jelent; én mindig is inkább kevesebb „vegyértékkel” működtem, a nagy létszámú szociogram az életem zaklatottabb időszakaiban volt csak jellemző. Az viszont már problémát jelez, ha valakinek sok kapcsolata kiesik, de ezeket nem pótolja. Izgalmas az is, hogy hogyan helyezkednek el a többiek egymáshoz képest: ha például a két szülő közül egyik takarja a másikat, zavarja a gyermekkel való kapcsolatát, akkor nem véletlenül érzi úgy az illető, hogy olykor két tűz közé került gyerekkorában, vagy folyton választania kellett anya és apa között.

Egy-egy pszichodráma csoportban nagyjából az együtt töltött idő egyharmadánál szoktuk kirakni a szociális atomokat, és az ezekből kiinduló játékok szinte a csoport végéig kitartanak, annyi témát hoznak magukkal. De ez nem csoda: a szociogramban egész kis világunk megjelenik, és megmutatja, min érdemes dolgoznunk, ha jobban akarjuk érezni magunkat benne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük