Játsszunk: játsszunk vissza

A 8. Országos Playback-színházi Találkozót szervezem mostanában, így aztán nem csoda, ha gondolataim a playback körül forognak. Annyira szeretnék ide is írni róla, de ahogy kezdtem összeszedni a megfelelő mondatokat, szó szerint arra jutottam, amit néhány évvel ezelőtt, egy projekt kapcsán már leírtam. „Nem először írok a playback színházról, de attól félek, ami igazán varázslatos benne, azt sosem sikerült visszaadnom: szavakkal nem kelthető életre a közös történetek élménye, a ráismerés, önmagunk és egymás megértése.”

Természetesen a klasszikus színház sem alapvetően kognitív tapasztalás. Ott is az adja az élményt, szerencsés esetben a katarzist, hogy a színészek megjelenítik azokat az érzéseket, kapcsolódásokat, amelyek a szavak mögött húzódnak, és többnyire erősebbek a szavaknál. De azért egy dráma olvasva is átélhető, mindig érzékelhetően jelen van a szavakba foglalt, eszünkkel feldolgozható összetevője is. A playback-nél viszont ez utóbbi nagyon halvány. A színészek minden történetnél azt keresik, miért fontos annak, aki elmeséli, milyen érzésekre ismernek rá a saját életükből, mi az, ami (túl a konkrét helyszíneken és dátumokon) bármelyikünkkel megtörténhetett.

Playback-színészként mindig hihetetlenül jó volt, ha sikerült ráéreznem a szerepre, amire a történet mesélője kiválasztott. Ha láttam az arcán a ráismerést és a – néha szomorkás – mosolyt, hogy igen, ez az, ugyanazt éljük át, ő akkor, amikor a története játszódott, én meg itt és most, amikor felelevenítek valamit belőle. Legemlékezetesebb pillanataim mégis azok, amikor a mesélő szerepben egy-egy olyan képet kaptam a színészektől, ami ugyan azonos volt az enyémmel, mégis kicsit átrendezve, más megvilágításban tükrözte azt. És ráébresztett, hogy az adott helyzetben túlságosan rám tört a szorongás, vagy éppen, egy másik történetben, hogy valós és jogos a szomorúság, amit éreztem. Playback-előadáson kaptam az egyik nagy alapmondatomat is: néhány olyan kijelentést hívok így, amiket újra és újra felidézek és megfogadok. Így szól: „ha üldöz a tigris, állj meg, és nézz szembe vele”.

Hogy te mit kapnál a playbacktől, az csak akkor derül ki, ha kipróbálod. Debrecenben legközelebb július 5-7. között, az Országos Playback-színházi Találkozón (vagy még előtte, ha gyorsan jelentkezel színésznek, itt a honlapon). De abban biztos vagyok, hogy számodra is jó élmény lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük