Koronavírus és lelki egészség 2.

Az előző posztban addig jutottunk, hogy a szociálpszichológia által leírt, katasztrófahelyzetekre vonatkozó szakaszok közül lassan, de biztosan átlépünk a másodikba. Bár ismerősökkel beszélgetve kiderül, hogy látunk még olyanokat, akik az első szakaszban ragadtak, azaz nem vesznek tudomást a veszélyről. Pár napja magam is hallottam egy utcai, igen hangos telefonbeszélgetést, amikor az illető értetlenkedett, miért ilyen kihalt a Belváros. Mi meg, a bank előtt sorban állva (nem zárt térben, legalább egy méterre egymástól, ahogy kell) csodálkozva bámultunk rá, mind a négyen.

A koronavírus-helyzet második lélektani szakasza további három al-fázisra osztható. Az első az úgynevezett sokkfázis, amiről a múltkori posztban már írtam. A második al-fázis (aminek nincs külön neve) során a résztvevők próbálják minél jobban megérteni, hogy mi történik, igyekeznek értelmezni a szituációt. Erre a szakaszra tehető a pánik is, ami akkor tör ki, ha az érintett emberek csapdahelyzetet észlelnek, és egyéni menekülési utat keresnek. Ez most, a koronavírus járvány idején leginkább a felvásárlási lázban érzékelhető: mindenki egyénileg próbálja az éves wc-papír készletét biztosítani – bár remélhetőleg ennyire nem lesz szükség –, és persze ezzel gátolja mások (ésszerű vagy ésszerűtlen) beszerzését. A harmadik al-fázis az interakciók ideje, amikor elindul az érdemi információcsere, az egymáson segítés és az önzetlen felajánlások. Wolfenstein szerint az utóbbiakat részben az önbecsülés megtartása, visszaszerzése motiválja, részben az a nem feltétlenül tudatosuló hit, hogy ezzel jó pontokat szerzünk valamilyen felsőbb erő szemében. Mindenesetre ezeket jó most átélni: a segítőkészség, az önzetlen törődés szívmelengető, és erőt ad a szokatlan és bizonytalan helyzet elviseléséhez, még akkor is, ha most épp személy szerint nem kell élnem ilyen lehetőséggel.

A koronavírus-helyzet furcsasága, hogy az itt leírt alszakaszok egyszerre, egymást átfedve vannak jelen. Az ok pedig, hogy ki-ki eltérő időben döbben rá, hogy itt és most, úgymond „helyzet van”. A 2005-ös Katrina hurrikán esetében például négy-öt nap alatt fordult a „kicsit veszélyes” súlyos katasztrófába, azaz ennyi időre húzódhatott szét a ráeszmélés és a lélektani reakciók elindulása is. Most viszont lehetnek olyanok, akik már az ázsiai járvány idején aggódni kezdtek, de az elmúlt egy hónap során is nagyjából bármikor adódhatott olyan alkalom, ami valakiben tudatosította a rendkívüli helyzetet. És ahogy látjuk, vannak olyanok, akik még most is a megelőző szakaszban járnak (ennek jellemzőiről bővebben az előző posztban olvashatsz https://perspectiva.hu/koronavirus-es-lelki-egeszseg-1/).

Az interakciós fázis sajátossága, hogy kezdenek megjelenni a mentális jóllétünkre vonatkozó tanácsok: némelyik remek, némelyik pedig inkább elfelejtendő. Ezekről, és a posztkritikus szakaszról is írok a következő posztban. Addig is, ha teheted, maradj otthon, lassítsd a vírus terjedését. (Folyt. köv.)