Egyéni családszobor állítás

Első kapcsolódásunk a világgal a családunkban történik, így nem csoda, hogy sok önismereti technika foglalkozik a családi örökségekkel. A családszobor (szociogram, „szociális atom” ) olyan lehetőség, amely vizuálisan is megjelenti társas kapcsolatainkat, családunkat, céljainkat, ezzel lehetővé teszi, hogy jobban megértsük őket, és pozitív változásokat indítsunk el. J. L. Moreno a pszichodráma keretében alkotta meg ezt a módszert, amit később a családállítás önálló egészként kezdett használni.

Ez is egy családszobor.

Moreno elmélete szerint ez a szociális atom már a születésünkkel létrejön. Ekkor természetesen még csak kevés személyt foglal magába: szülőket, közeli családtagokat. Később egyre többen jelennek meg a családon kívülről, például baráti körből. A szociális atom védőhálóként is funkcionál, az idővel kieső szereplőket az egyén pótolja. A szociális atomban megjelenhetnek olyan kapcsolatok is, amikre jelenleg csupán vágyunk, de éppen azért fontosak, mert ez a vágyakozás valóban része az életünknek, törekszünk egy szakmai szerep vagy egy fontos személy elérésére.

Családszobor – ilyen is lehet

A megjelenített kapcsolatokon akár több alkalommal is lehet dolgozni, de egy alkalomra kiválaszhatod a számodra legfontosabbat. Te döntöd el, hogy mennyi időt szánsz arra, hogy a megjelenített kapcsolatokkal, helyzetekkel foglalkozz. Amelyik akadályozza, hogy kiteljesedj, azon mindenképp érdemes változtatni.

A szociális atomról sok helyen olvashatsz, olyan oldalakon, amelyek pszichodrámával foglalkoznak, például itt: https://100ujgyulekezet.blog.hu/2012/10/02/drama_40_21_resz_szocialis_atom