Per Pillanat Playback Társulat

Ha még sosem láttál playback színházi előadást, ajánljuk ezt a videót, ami igyekszik egy kis kóstolót adni.

Következő előadásunk 2024. június 13-án lesz, a MODEM-ben. Bővebben: https://www.facebook.com/events/318478861145466/?ref=newsfeed

https://www.facebook.com/PerspectivaNovaEgyesulet

Utolsó előadásunk a 11. Országos Playback-színházi Találkozó keretében, a MODEM-ben 2024. július 5-én volt.

A Per Pillanat Playback Társulat 2019 tavaszán alakult Debrecenben. A csapat akkor a 8. Országos Playback-színházi Találkozó szervezésére vállalkozott, és az első fellépésünkre is a találkozó zárásaként került sor. Az alapító tagok közül négyen a folytatás mellett döntöttünk, és szerencsére kiváló társakkal egészültünk ki. A Covid-karantén bennünket is visszavetett, a próbákban és fellépésekben is, de 2020 nyarán – a Karantémák előadásunkon – a közönséggel együtt dolgoztuk fel az élményeket.

A társulat

A DESZínház fotósa, Csala Dorottya az első pillanattól aktív kísérőnk, playback-színházi képeiből immár a negyedik kiállítás nyílt 2023 novemberében, természetesen a társulat előadásával összekapcsolva.

Társulatunk a hagyományos playback előadások mellett szakmai szerepek fejlesztése során is használja a módszert. Emellett részt vettünk középiskoláknak szóló drogprevenciós munkában is, amely során az előadásokkal a kamaszok kérdéseit, probémáit dolgoztuk fel.

Néhány korábbi előadás:

A 8. Országos Playback-színházi Találkozó, Végtelen történeteink.

Kiállításmegnyitó, 2020. február 9.

Karantémák, 2020. július 14., DESz24

Emlékszel a szerdára? 2023. június 24. Szabó Magda Emlékház