Egyesület, szakembereink

A Perspectiva Nova Egyesületet önismereti és tréningcsoportokkal foglalkozó szakemberek hozták létre, 2004 végén. Célunk, hogy olyan önismereti tréningeket és önismereti pszichodráma csoportokat szervezzünk, amelyek segítik a résztvevők lelki egészségének megőrzését, fejlesztik együttműködési, kommunikációs és konfliktuskezelési készségüket, hozzájárulnak egészségesebb életvitelükhöz.

Már 2008-ban indult projektünk Debrecenben, 2011 óta pedig teljes egészében Debrecenben működünk. Az eltelt évek alatt, céljaink egyre pontosabb megfogalmazásával tagságunk is változott – szeretettel várjuk egyesületünkbe azokat, akik céljainkkal egyetértenek, és tennének azok megvalósulásáért.

Hosszabb (120 vagy 150 órás) önismereti pszichodráma csoportból tizenkettőt tartottunk, tréningjeink az egynapostól az 50 órásig terjednek, és már nem számoljuk, hányra került sor eddig. 2014 óta igyekszünk meghonosítani a playback színházi műfajt is Debrecenben, amely Magyarországon már 1992 óta ismert, több városban működnek társulatok. https://perspectiva.hu/per-pillanat-playback-tarsulat-kiallitas/

Szakembereink:

Dr. Kovács Edina, mentálhigiénés szakember, pszichodrámavezető, coach, drámapedagógus. Több mint 20 éve ismertem meg a pszichodrámát, tizennyolc éve dolgozom trénerként, csoportvezetőként, coach-ként. Tanultam más módszereket is, többek között autogén tréninget és Rogers-i segítő beszélgetést, és OH kártya instruktor vagyok. Legjobban ez utóbbit és a pszichodrámát szeretem, mert ezek támogatják legjobban, hogy megtapasztaljuk a saját, és mások érzéseit, kipróbáljunk akár új megoldásokat is. Ezt a szemléletet hasznosítom az egyéni konzultációk http://pszichowellness.eu és a csoportok során is.

Battainé Szabó Katalin, mentálhigiénés szakember, tánc- és drámapedagógus, pszichodráma asszisztens. 17 éve dolgozom pszichodrámával, ami számomra a mozgás, az öröm és a fájdalom, a felemelkedés és a zuhanás, csupa szenvedély. A csoportban megélt érzelmek hőfoka tisztító tűz, mely antibiotikumként hat a mindennapokban: gyógyít, és a változást, a változtatást is elősegíti.

Pinczésné Horváth Nóra, művészetterapeuta. Művészetterápiás foglalkozásokat, workshopokat tartok önismereti céllal azok számára, akik szeretnének az alkotás által közelebb kerülni önmagukhoz. A művészetterápia egy nagyon finom, gyöngéd útja annak, hogy kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal, felismerjük a problémáinkat. A módszer alapelve, hogy minden ember művész, a kreativitás mindenkiben ott lakozik. Ezért alkalmazásához nem szükséges művészi előképzettség, rajztudás. Az alkotás az önkifejezés eszköze, amely kiemel a hétköznapok világából, aktivizálja erőforrásainkat, kreativitásunkat.

Sőreghy Ágnes, a Per Pillanat Playback Társulat alapítója, színésze. Drámapedagógus, rendező.
Bán Kornélia, a Per Pillanat Playback Társulat színésze. Mentálhigiénés szakember.
Sánta Attila, Per Pillanat Playback Társulat alapítója, színésze.