Vannak erőink

Minden pszichodrámacsoportot vezető tanárom nagy hatással volt rám, de a legfontosabb útjelzőim Teszáry Judith-tól https://www.fepto.com/members/founding-members/teszary-judith származnak. Moreno-tanítvány volt, igaz, nem J. L. (ahhoz időgép is kellett volna), hanem Zerka Moreno tanítványa, de tőle is sikerült maradéktalanul átvennie azt a szemléletet, hogy egy-egy játék során a fejlett szerepekre, a jól működő én-részekre alapozzunk, ezek segítségével fejlesszünk. Ez pedig azért nagyon fontos, mert az egészségügy hajlamos „betegségügy”-ként funkcionálni, s ez alól a pszichével foglalkozó ágai sem kivételek. Keressük a hiányokat, a neurózisokat, tanulunk pszichopatológiát, és elfeledkezünk arról, hogy nem egy műszaki szervizben cseréljük a hibás alkatrészeket, hanem a teljes személyiség harmonikusabb működését akarjuk erősíteni.

Judith egyszer mesélt egy játékvezetéséről, nekünk, vezetést tanulóknak, amikor egy nagyon hányatott sorsú főszereplője (a pszichodráma szakszavával: protagonistája) volt. Az illető intézetben nevelkedett, de úgy, hogy már születésekor a kórházban hagyták, látszólag tényleg nem volt semmilyen támogató személy a gyermekkorában. Ezen a ponton Judith azt mondta: „Kellett, hogy legyen valaki, aki törődött veled, másképpen nem tudtál volna életben maradni.” És valóban: a protagonista visszaemlékezett egy gondozónőre, aki őt kicsit jobban szerette, mint a többi kisbabát, vele valamivel többet és nagyobb szeretettel foglalkozott. Ez a megtalált védőangyal lett aztán, akitől el lehetett indulni, aki adott valamilyen mintát az elfogadásra, a támogatásra.

A történetet egy nehéz sorsú diákokkal foglalkozó konferencia juttatta eszembe. Nem minden esetben derült ki, hogy számukra honnan, kitől érkezett az a plusz figyelem, törődés, aminek köszönhetően sikeresebbek lettek, mint a hasonlóan nehéz helyzetből induló társaik. De nemcsak ők hajlamosak az ilyen jellegű erőket figyelmen kívül hagyni. Lehet, hogy te is, kedves olvasó, és én magam is, ha kellően rosszak a körülmények. Olyankor elkezdem a problémákat látni, a kudarcokat, amitől az adott helyzet lassanként kezd megváltoztathatatlannak látszani. Ilyenkor jó, ha eszembe jut, hogy ha nem lennének erőforrásaim, talán már nem is élnék. A jó szerepmodellek, a szeretett személyek, az apró feltöltődési lehetőségek: valamit biztosan találok, ami átlendít a nehéz időszakon, és, ami még fontosabb, amiből elkezdhetek építkezni, önmagamat újra egyensúlyba hozni.

Ez a szemlélet számomra a pszichodráma egyik legfontosabb része. Hogy biztosan van, ami jól működik, amire alapozni lehet. Nincs olyan, hogy valakinek az életében, a személyiségében csak hiányok vannak, ezért nem szabad kizárólag azokkal foglalkoznunk. Mindig meg kell keresni az erőforrásokat is, megerősíteni azt, aki épp valamilyen szembenézésre, változtatásra készül, hogy tudja: van, amire támaszkodhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük